Sétálj velünk ősszel is!

Szeretnénk meginvitálni Önöket ebben a hirtelen beköszöntött kora őszi időben a következő hetekben megrendezésre kerülő garantált sétáinkra. Nincs is szebb alkalom felfedezni Szeged nevezetességeit és rejtett gyöngyszemeit, mint amikor színkavalkádba öltözik az egész város és friss, üde levegő élénkít fel bennünket séta közben.

Szeptember 25-én és október 29-én 10 órától alkalmunk nyílik részt venni a Belvárosi sétán, ahol bejárjuk a legfontosabb látnivalókat, miközben érdekes történeteket hallhatunk a városról, mint például miért Kossuth Lajos szobra áll a Klauzál téren és kiről-miről kapta a nevét a Kárász utca, vagy épp mikor szólal meg Dankó Pista márvány hegedűje. Szeptember 26-án 10 órától szimbólumok, rejtett jelek nyomába eredünk a belvárosban a „Minden az, aminek látszik?” séta során. Alaposabban szemügyre vesszük épületeinket, szobrainkat, kapuinkat és kísérletet teszünk felismerni üzenetüket, amit igazán csak mi szegediek érthetünk.

  • Október 2-án Szeged építészetének leglátványosabb elemei kerülnek előtérbe. A 10 órakor induló Szecessziós séta során a város épületein keresztül ismerkedhetünk meg az építészeti stílus meghatározó jegyeivel, anyagaival és formakincsével.
  • Október 9-én a hölgyeké lesz a főszerep. 15 órakor indul a Szeged ismert hölgyei, híres nőalakjai séta, ahol a Szegeden hol megbújva, hol nyíltan, de a város köz- és tudományos életében, irodalmában, híradásaiban, mindennapjaiban mindenképpen jelen levő nőalakjait ismerhetjük meg.
  • Október 16-án 10 órakor induló Vásár, piac, lacikonyha Szegeden nevezetű sétánkon körüljárjuk a szegedi gasztronómia alapanyagainak egykori beszerzési helyeit: a vásárok és piacok színes világát, ahol a kofák a város különböző pontjain más-más portékát kínáltak gyékényről, szekérről, hajóról. Természetesen a túra végén nem a maradhat el a jól megérdemelt kóstolás sem a Mars téri piacon.
  • Október 23-án pedig forradalmi hangulatba kerülünk, ugyanis 10 órától sétánk keretei között felelevenítjük az 1956-os eseményeket, miközben emlékhelyeket látogatunk meg. A megemlékezések fókuszában budapesti történetek és ikonikus személyiségek állnak a szegedi lelkes MEFESZ-alapítók és tetteik mellett.
  • Október 30-án 15 órától a megújult Móra Ferenc Múzeumba kalauzoljuk a résztvevőket. Bejárjuk az újjávarázsolt kiállító tereket, megismerkedünk az izgalmas, újszerű tárlatokkal, górcső alá vesszük a vár kiállítását és a múzeumi kilátót is.

Ha felkeltettük érdeklődésüket, keressenek bennünket bizalommal a Tourinform irodában, ahol sok szeretettel várunk mindenkit még több őszi programajánlattal!

További információ:
Tourinform Szeged Széchenyi tér 12.
Email: szeged@tourinform.hu
Tel.: +36 62 488 690